Optikai csalódások

Látod?

A szem a legfontosabb érzékszervünk, mivel általában csak akkor hiszünk el valamit, ha a saját szemünkkel látjuk. A görög filozófus, Platón azonban kifejtette, miért nem szabad mindig hinnünk a szemünknek. Természetesen igaza volt, hiszen a szemünk gyakrabban megtéveszt bennünket, mint gondolnánk.

1. példa

A kontraszt nélkülözhetetlen a látásunkhoz. A bal bannerben olvasható szöveg nem látható azonnal. Ennek oka, hogy a szöveg színe nincs elegendő kontrasztban a banner színével. A jobb bannerben szereplő szöveg könnyen olvasható, mivel ott bőséges a kontraszt. Kontraszt nélkül egyszerűen nem láthatunk olyan jól.

2. példa

A kis négyzet ugyanolyan színű valamennyi nagy négyzetben. Ugyanakkor úgy tűnik, mintha a kis négyzet balról jobbra sötétedne, mivel kontrasztban van a nagy négyzetekkel.

3. példa

Ebben a kövezett falban úgy látszik, mintha a vízszintes vonalak egymás irányában mozognának. Ám a vonalak teljesen párhuzamosak. A négyszögek tökéletes négyszögek.

4. példa

A Hermann rácsillúzió. Az agyunk szürke foltokat láttat a fehér vonalak sarkain, holott azok a valóságban nem léteznek. Ugyanez történik akkor is, amikor kontrasztos színű rácsot nézünk.

5. példa

A nagy fekete pontokkal körülvett rózsaszín kör kisebbnek tűnik, mint a kis fekete pontok között lévő rózsaszín kör. A valóságban azonban ugyanakkorák.

6. példa

A vízszintes vonalak ugyanolyan nagyságúak. A felső vonal ugyanakkor hosszabbnak tűnik. Megszoktuk azt is, hogy mélységben lássunk. És úgy gondoljuk, hogy a horizontba tartó rézsútos vonalak párhuzamosak (mint egy sínpár). Ha valami a távolban ugyanolyan méretű, akkor az nagyobbnak tűnik az agy számára, mint ugyanazon tárgy az előtérben.

7. példa

Egy jól ismert geometriai csalódás, amelyet F.C. Müller-Lyer tervezett. A vízszintes vonalak mindkét képen ugyanolyan nagyságúak. A felső képen lévő vízszintes vonal azonban nagyobbnak/hosszabbnak látszik.

8. példa

Első pillantásra úgy tűnik, hogy a rézsútos vonalak nem egymás kiterjesztései, ha azonban vonalzót teszünk melléjük, azonnal látni fogjuk, hogy az tulajdonképpen ugyanaz a vonal. A második képen a pontozott vonal azt mutatja, hogy a legtöbb ember szerint hol végződne a vonal.

Jelen honlapunkon cookie-kat használunk. A cookiek kisméretű szöveges fájlok, melyeket a weboldalak helyeznek el a számítógépén. A cookie-kat széles körben használják, mivel azok segítséget nyújtanak a weboldalak megjelenésének tökéletesítésében és optimalizálásában. Weboldalaink használatával Ön kijelenti, hogy hozzájárul a cookiek használatához. több