A megfelelő szemüvegkeret gyermekek számára

A döntés sosem könnyű. A gyermekszemüvegek kiválasztásánál pedig nemcsak a megjelenés a fontos.

A statisztika szerint hozzávetőlegesen minden ötödik gyermeknek szüksége van szemüvegre. Első látásra a szín és a „divatosság” a legfontosabb dolog, amikor szemüveget választunk gyermekünkkel. Végtére is, nem árt, ha gyermekünk pozitív benyomással gondol új szemüvegének viselésére. Mindazonáltal, szülőként néhány további fontos szempontot is figyelembe kell vennünk, amikor szemüvegkeretet választunk gyermekünk számára. Az alábbiakban felsoroltunk néhány tanácsot, hogy a lehető legjobb keret mellett dönthessünk:

A megfelelő szemüvegek gyermekek számára

Először hagyjuk, hogy a gyermek mutassa meg, szerinte melyik szemüvegkeret a legjobb a számára. Ha a szemüveg színe megfelelő, motivált lesz és örömmel hordja majd új szemüvegét. A szemüveg egészében vett megjelenésének is illenie kell gyermekünk stílusához, hogy ne idegenkedjen a szemüvegviseléstől. Alapvetően a gyermekek is ugyanolyan elvárásokkal rendelkeznek szemüvegkeretüket illetően, mint a felnőttek. Ugyanakkor, sokkal fontosabb kérdés a keret megfelelő illeszkedése. A gyermekszemüvegeknek kényelmesnek kell lenniük, és stabilan kell az orrnyergen elhelyezkedniük, csúszkálás nélkül. Ez egy különösen fontos feltétel a pici babák, vagy totyogók esetében.

A helyes illeszkedés

A szemüvegkeretnek nem szabad túl nagynak lennie, de túl kicsinek sem, és nem jó, ha akadályozza gyermekünk mozgási szabadságát. A szemüveg mérete a szemgödör nagyságától függ, valamint a gyermek két szemének egymástól mért távolságától. Szintén fontos szempont, hogy a szemüveg ne helyezkedjen el a gyermek orcáján szorosan, kényelmetlenül, nyomot hagyva maga után. Ráadásul nem szabad, hogy magasabb legyen, mint a szemöldök magassága, vagy szélesebb, mint az arc. Általánosságban mondva, minél kisebb a keret, annál kevésbé valószínűbb, hogy zavarná a gyermeket viselés közben. Ezzel egyidejűleg azonban a szemüvegnek elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy a gyermek minden irányban kényelmesen lásson benne, a szemüveg közepét pedig a pupillák közepéhez kell igazítani. Határozottan ellenjavallt a kelleténél nagyobb méretű szemüveg vásárlása, mondván, majd belenő a gyermek.

Alapvetően, a gyermekek számára készült szemüvegeket éppannyira pontosan kell beállítani, mint a felnőttek esetében. Még az apró beállítási hibák is jelentősen ronthatják a szemüveglencsék teljesítményét. A pontatlan szemüveg-beállítás akár 40%-kal is ronthatja a lencsék optikai teljesítményét.

Anyagok

A szemüvegkeretek anyagának szintén igazodnia kell a gyermekek természetes mozgásigényéhez, ami azt jelenti, hogy ellenállónak, törésállónak, és könnyűnek kell lennie.

Számos gyermek szenved valamilyen allergiától, esetükben előfordulhat nikkelallergia is. Ezen oknál fogva a tiszta titánból készült szemüvegek jó választásnak bizonyulhatnak a gyermekek számára. E keretek könnyű anyaga különösen ellenálló, és valamennyi bőrtípus nagyon könnyen tolerálja a titánt. Egy további antiallergén bevonat minimumra csökkentheti az allergiás reakciók előfordulási esélyét. Szemüvegvásárlás során keressük a szemüveg címkéjén a következő feliratot: ”Pure Titan”

Szárak és orrnyergek

A szemüvegszárak a szemüveg tipikusan azon részei, amelyeknek érdemes különös figyelmet szentelnünk, méghozzá nemcsak akkor, ha gyermekünk kifejezetten aktív, vagy totyogó korban van. A szemüveg halántékunkon átívelő részének nem szabad kellemetlen szorító nyomást okoznia, miközben meg kell tartaniuk a szemüveget a megfelelő helyzetben. A rugós zsanérok kellően ellenállóak, és garantálják a szemüvegkeret hosszú élettartamát. A szemüveg széthajlítása nem is árthat emiatt a gyermekszemüvegeknek.

A sportszárak (korbácsszárak) szintén hasznos megoldást jelenthetnek. Az ilyen szemüvegszárak rugalmasak és tökéletesen illeszkednek a gyermek fülére. Egészen a fülcimpáig kell érniük és jó, ha puha műanyag borítással rendelkeznek.

A gyermekszemüvegek orrnyergeinek a lehető legnagyobb érintkezési felülettel kell rendelkezniük. Minél fiatalabb gyermekről van szó, mindez annál fontosabb, mivel a kisgyermekek még nem rendelkeznek kifejlett orrnyereggel, amelyen a szemüveg megfelelően illeszkedni tudna. Ha azonban az érintkezési felület nagy, a szemüveg súlya is jobban eloszlik. Egy új kiegészítő, a szilikonos orrtámasz is alternatív megoldást jelenthet, mivel a szemüvegek általuk különösen puhán tudnak illeszkedni a gyermek orrához.

Sportszemüvegek gyermekek számára

A labdajátékok, vagy a Judo különösen nagy kihívást jelentenek a szemüveget viselő gyermekek számára. A gyors mozdulatok következtében a normál szemüvegkeretek elmozdulhatnak, sok kellemetlenséget okozva viselőjüknek. Számos jó gyermekszemüveg alkalmas a sport során történő viselésre is. Léteznek speciális sportszemüvegek is a gyermekek számára, amelyek modelltől függően teljes egészében műanyagból készülnek, szemüvegszárak nélkül. Az ilyen szemüvegkeretek biztonságos illeszkedését egy a fej körül hátravezető elasztikus pánt segítségével oldják meg.

Ha gyermekünk lelkes úszó, hasznos választás lehet számára egy dioptriás lencsével ellátott úszószemüveg.

Végül, de nem utolsósorban

Új szemüveg vásárlásakor, és azt követően is türelmesnek kell lennünk. A kisgyermekek számára elegendő időt kell biztosítanunk ahhoz, hogy megszokják a szemüvegviselést. Nagy előrelépés, ha elérjük, hogy gyermekünk örömmel viseli a szemüvegét, megértette, miért van erre szükség, és büszke az új kiegészítőjére. Használjuk ki a lehetséges szolgáltatásokat is, amelyek optikusunknál érhetők el. A szemüveg ultrahangos fürdőben való professzionális tisztítása, vagy beállítása segít megőrizni annak jó állapotát, és biztosítja, hogy gyermekünk mindenkor tökéletesen lásson. Az ilyen szolgáltatások általában ingyenesek.

ZEISS Vizuális Profilom Határozza meg most személyes vizuális szokásait, és találja meg személyre szabott szemüveglencséjét.
Keressen ZEISS Optikust a Környékén

Kapcsolódó cikkek

Ezért kell egy gyerekszemüvegnek a lehető legjobb UV-védelmet biztosítania Amit minden szülőnek tudnia kell a gyerekek szemének káros UV-sugárzással (UV) szembeni védelméről.
Segítség! A gyermekemnek szemüvegre van szüksége? Miért olyan fontos a rendszeres szemvizsgálat a babáknál és a gyermekeknél?

Kapcsolódó termékek