ZEISS BlueGuard szemüveglencsék
Könnyebbség a szemnek.

Nagyobb kitettség a mesterséges kék fénynek – életkortól függetlenül.
Életünk egyre inkább digitalizálódik. Legyünk bárhol, online dolgozunk, játszunk, tanulunk és vásárolunk. Életmódunk ezirányú változásának eredményeképp minden eddiginél jobban hagyatkozunk látásunkra. Ez azt jelenti, hogy a napból érkező potenciálisan káros kék fénysugarak mellett a mesterséges kék fénynek is jobban ki vagyunk téve.

Mi a kék fény, és hogyan működnek a kékfény-szűrő szemüvegek?
A nap által kibocsátott fény egy része a kék spektrumba esik, de szinte minden modern digitális eszköz és LED-fényforrás is bocsát ki kék fényt. Az UV-sugárzással ellentétben a kék fény behatol a szem belsejébe, a kék fénynek való túlzott kitettség pedig a szemfáradtság érzetét keltheti, és homályos látást okozhat. A kék fény befolyásolja testünk cirkadián ritmusát és a melatonin termelésének képességét is, így hatással lehet az alvásra.
A kékfény-szűrő szemüvegek kiszűrik a kék fény spektrumának azon részét, amely potenciálisan káros és zavaró lehet.
Mi a digitális szemfáradtság?
A fejfájás, a homályos látás, a szemek égése vagy a szemszárazság mind a digitális szemfáradtság gyakori tünetei, amelyet előidézhet a digitális eszközök hosszan tartó használata. A táblagépek, okostelefonok és számítógépek aránytalanul sok káros kék fényt bocsátanak ki, ami a szemen belül olyan optikai hibákhoz vezethet, mint például a fényszóródás és hosszanti kromatikus aberráció.
ZEISS BlueGuard lencsék: a kékfény-szűrő szemüvegek következő generációja.
Korábbi termékeinknél a káros kék fény kiszűrését egy kékfény-szűrő réteg szemüveglencsére történő felvitelével értük el. A ZEISS BlueGuard szemüveglencsék káros kék fényt szűrő tulajdonságai a lencse anyagának szerkezetéből adódnak. Ez lehetővé teszi számunkra a ZEISS DuraVision Platinum, azaz legkiválóbb szemüveglencse-rétegünk alapvető kiegészítőként történő használatát a ZEISS BlueGuard lencsék esetén.
Találja meg tökéletes BlueGuard szemüvegét
egy közelben lévő ZEISS partneroptikában!

ZEISS Vizuális Profilom
Határozza meg most személyes vizuális szokásait, és találja meg személyre szabott szemüveglencséjét.
Keressen ZEISS Optikust a Környékén